Elsős Balázs. Most màr hivatalosan. Közben kiderült, hogy másik osztàlyfőnökük lett, ami nem baj, mert sokkal szimpibb, aki van. És a termük full Rumini dekoros. Imádom! Már a 7. könyvet olvassuk Balázsnak. A Schultüte is Ruminis ⚓️
Eszter 🍁🍄🟫🦔
@esztivarialo.bsky.social
Néha jó, néha rossz, néha nem. Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Füge egy órája már a Mennyországban van. A tétényi kórházba sikerült bemenni vele azonnal. Gerinc húr szakadása volt, amitől teljesen elvesztette a mellső lábától hátrafelé a kontrollt.
Most írta Anya, hogy tegnap este 8 után kint volt előtte a mentő és ott voltak nagyjából másfél órán át. Mára megtudta, hogy a szomszédjában a két-három év körüli kislány arcát megharapta a saját kutyájuk.
Nekem ezekből a rohadt darazsakbl van elegem, akik az árnyékban hűsölgetnek. Most például vettem le egy ruhat a szárítóról, rajta chillezett egy darázs valahol belül és megcsípett. De a napraforgónk a legdurvább.
Miért van ekkora őrület Sebestyén Balázsért?! Engem annyira irritál az az ember, hogy full nehezen értem meg a rajongást érte. 65 ezer ember megy a bulijára. 😳 Tudom, hogy szubjektív ez. Én nem tudom elvonatkoztatni a pojáca énjétől.
Ma a hűtőnél ért a BeReal, és megláttam, hogy milyen kupi van benne. (Délelőtt voltunk vásárolni és nem volt időm elpakolni rendesen) Szóval visszaállítottam a rendet, a rendszert. Akkor már a fagyasztóban is. ☃️☃️☃️
Nem mindig hatódok meg, de amikor igen, akkor szó szerint sírok. 🥲
Megtaláltam a trashek trashét, a Harry feleséget kerest. 🤣 Régen olyan cuki volt Harry, helyes srác volt. De így kb. 6-8 évvel később már tök átlagos.
Két hónapja ilyen volt elől a fű. Zöld. Már szinte alig emlékszem rá. Mondjuk Fügére se, hogy ilyen kis kedves feje volt, nem pedig egy vérszomjas fenevad. 😀
Twitterre nem merném kirakni, mert ott most újra erőre kaptak az oltásellenesek.
Azt gondoltam, hogy jó ötlet lenne kimenni két AC küldetés között belevetődni a medansziéba, amíg még van benne víz. És tényleg az volt! Visszafelé egy pillanatra fáztam. Nem éreztem ilyet hónapok óta. 😀
Nagyjából 1 percet töltöttem annál a kereszteződésnél, ahol rendőr irányította a forgalmaz. Ezalatt kétszer ordított rá a forgalomirányító autósra. Mindenféle nagyképűséget tegyél félre! 100% biztonsággal tudsz ilyen helyzetben a KRESZ szerint közlekedni?
3-4-5 éve találtunk rá a dupla géz takarókra. Amit ha muszlin takaróként veszel, duplájába kerül. (Muszlimként inkább ne keresd! 😀) Nekem muszáj betakaróznom ezer fokban is. És ez van is és nincs is. Imádom. Sajnos linkelni nem tudok bevált boltot, mert megszűnt, ahonnan minrendeltük.
Megkérdezték ma reggel az óvodában, hogy továbbra is kérjük-e az ügyeletet. nincs légkondicionálás az oviban. Sokkal melegebb egyébként nincsen bent, mint általában. nekem az a bajom, hogyha itthon van Balázs megint, halálra unja magát. 43°-ban nem fogunk elmenni sehova.
Fáj a szívem a virágainkért. Minden szarból öntöm rájuk a vizeket. De már nincs semmi, mert a madáritatók maradnak. Most azt találtam ki, hogy zuhanyzás előtt a hőfok beállítós vizet felfogjuk vödörbe és az mehet ki holnap. Három emberből lett egy fél vödörnyi. Szóval csak a kedvenc virágok kapnak.
Beindultak a nagy változások. -Füge alomváltás küszöbén van, megvettük a kék jelzős almot. -Leállok az alumíniumos dezodorral, megvettük az első Old Spice-omat 😀 -Saját márkás témában is haladunk. Most a Zewát cseréljük le. (Nem a mosható zsepit, mert az must have) -Megrendeltem az első Zero feel >
Elszántan nézem a Farm, ahol elünket, de én azt várom, amikor Walnut Groveba költöznek. Mert ez most elég uncsi. De persze imádom azért.
Amúgy a Fidesz 16 éve alatt sose volt ilyen klímaválság az országban. Még stadionok építésére is bőven volt lehetőség. Meg körberakni a Velencei tavat, Fertő tavat. Ezt akartátok, lipsik? Magyar Péter ideráncigálta nektek a hőkupolát, hogy élve megfőjetek!! Kiszipkázta a folyókat, tavakat. /s
Csináltam tortát. Ronda és finom. :) Szonja ébedeltetése közben készült.
Ha át akarnánk állni szilikagél alomra a betonitról (bejön amúgy ez a Brit, de még az ajtót nem tudja használni a wc-n és engem nagyon zavar a szag) melyikre váltsunk? Keverjük a mostanival? Hogy és melyiket ajánljátok? Minden tanács érdekel a wc ajtóval kapcsolatban is! (Nem egészen 3 hónapos Füge)
Balázs utálja, ha Bazsinak hívják. Az oviban mindenki így hívja az első pillanattól kezdve. Keresztapja is, de őt annyira Isteníti, hogy neki elnézi. Szonja sose hallott itthon mást, csak a Balázst. De nehéz kimondani. Ezért Bazsinak mondja 🤣 Szegény Balázs, tök kivan.
Izgalmas lehet mostanában a Kisvakond csoport ügyeletébe járni
Ha valakinek két keresztneve van (magyar név) akkor ha nem kérdezheted meg, automatikusan az első vagy a második nevét szólítod? Magyarán: szerinted melyik a használt neve? Első vagy második keresztnév?